Közvetlen vagy közvetett világítást használjunk otthonunkban?

Mi a különbség a közvetlen és közvetett világítás között? Egyáltalán mit jelentenek ezek a fogalmak, és mikor melyiket érdemes alkalmaznunk? Ebben a bejegyzésben többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz.

Tudd meg, hogyan alakíthatod úgy egy helyiség világítását, hogy funkcionálisan és esztétikai szempontból is a legtöbbet hozd ki belőle!

Alapvető tudnivalók a világításról

Első körben ismerjük meg azokat az „alapokat“, amelyeket tudni érdemes, ha a világítás és annak megtervezése kerül szóba. 

Nem újdonság, hogy a fénynek különböző forrásai lehetnek: természetes fényt bocsát ki a Nap, illetve a tűz, míg mesterséges fényként lámpákat használunk. A különböző fényforrások eltérő hatásokat fejtenek ki, és általában nem ugyanazt a célt szolgálják. A tűz (gondoljunk akár egy gyertya fényére) dinamikájából fakadóan más hatást gyakorol környezetére, mint egy lámpa, ami mindentől függetlenül, egyenletes fényerővel világít.

A fény sokoldalúságát okosan kell kihasználni: tudatos tervezésével a szoba atmoszféráját és a látási viszonyokat egyaránt tudjuk javítani. És itt jön képbe a követlen és közvetett világítás. A következő bekezdésekben részletesen kifejtjük mindkét megvilágítási forma előnyeit, hátrányait, és alkalmazási javaslatait.

Közvetett világítás

Közvetett világításról, vagy másnéven indirekt világításról beszélünk olyankor, amikor a fény nem közvetlenül irányul a szoba egy bizonyos pontjára, hanem egy búrával van leárnyékolva, vagy egy falfelületre van irányítva. Ilyenkor a fény visszaverődik ezekről a felületekről, de már jelentősen gyengébben, és többnyire egyenletesen oszlik el és szóródik szét a helyiségben. A visszaverődő fény árnyékokat is csak nagyon enyhén, elmosódva vet.

Az előbb részletezettek miatt a közvetett fényt a helyiség alapmegvilágítására alkalmazzuk. A mellékelt képen lévő folyosó megvilágítása jól szemlélteti a leírtakat. A folyosó funkciójának megfelelően csak közvetett világítást találhatunk a plafonra felszerelt LED szalagok által, közvetlen fényt nem alkalmaztak, mert nem történik olyan tevékenység ebben a környezetben, ami indokolná az erős megvilágítást. Az eredmény az, hogy az egész folyosó egyformán világos, és nem jelennek meg fény-árnyék kontrasztok.

Ez a megvilágítási mód fontos az atmoszféra- és az általános látási viszonyok megteremtéséhez, de önmagában, kizárólagos világításként ritkán alkalmazható.

Közvetlen világítás

Közvetlen, másnéven direkt világítás alatt értünk minden olyan fényt, ami egy felületet törés nélkül ér. Tehát a közvetett fénnyel ellentétben nincs egy olyan fal- vagy egyéb felület, amiről visszaverődve szórt fényként haladna tovább. Ez a megvilágítás alkalmas arra, hogy a szoba bizonyos szegleteit "hangsúlyossá" tegyük. Közvetlen megvilágítás esetén erős fény-árnyék kontraszt alakul ki, ami segít a munkában, olvasásban, és minden olyan tevékenységben, amihez jó látásra van szükség. Jó példa lehet a közvetlen megvilágításra az ebédlőasztal fölé helyezett függőlámpa, ami erős fényével jó látást biztosít a vacsora elfogyasztásához.

A közvetett fénytől eltérően ennek a megvilágításnak nem a hangulat megteremtése a célja, hanem a fény-árnyék kontraszt megteremtése, ami segíti a szemünket a koncentrációban. 

Bár segít a jó látási viszonyok megteremtésében, azért hátrányai is akadnak: az erős fény hosszú távon vakító lehet, és fejfájáshoz is vezethet. Mivel erősebb ingerek érik a szemünket, az könnyebben elfárad, így rövidebb ideig tudunk koncentrálni az éppen végzett tevékenységre.

A kulcs a kombináció!

A két különböző megvilágítási módot az előző bekezdésekben megismerhetted, a konklúzió amit ezekből levonhatunk, pedig a következő: a legideálisabb megvilágítás a közvetlen- és közvetett világítás együttes alkalmazásával érhető el.

Fontos, hogy kellemes atmoszférát teremtsünk otthonunkban, és legyen egy alapmegvilágításunk. Ugyanakkor lehetnek a térnek olyan részei, ahol erősebb fényre van szükség, vagy szeretnénk bizonyos elemeket vizuálisan kiemelni a környezetükből.

Példa

Íme egy példa arra, hogyan lehet jól összhangba hozni a két megvilágítási módot. Az álmennyezet szélénél elrejtett LED szalag kellemes, közvetett megvilágítást biztosít, de a fókuszpontok létrehozására az ágy és az éjjeliszekrény felett, illetve a gardróbszekrény tetejében elhelyezett lámpák közvetlen fényt adnak. Ezáltal a szoba legfontosabb pontjai erős megvilágítást kapnak, de a közvetett fény által a szoba egészében jelen van egy általános „hangulatvilágítás”.

Ez a példa más helyiségekre is átemelhető. A nappaliban például az étkezőasztal és a kanapék közvetlenül megvilágíthatók, míg a szoba többi részén elegendő lehet egy általános, közvetett fény. Ha egy irodáról van szó, az íróasztalok direkt módon való megvilágítása mindenképp szükséges a hatékony munkavégzéshez, de a folyosókon elegendő lehet a közvetett világítás.

Reméljük, hogy sikerült segítséget nyújtanunk otthonod világításának megtervezésében!

Ha még nem találtad meg a tökéletes lámpát otthonodba, nézz szét kínálatunkban:

Szükséged van még egy kis inspirációra?

Olvass bele további blogbejegyzéseinkbe:

loader
Betöltés...